Aki követi a tevékenységünket, az tudja, hogy kitartóan és következetesen fogadunk el meghívásokat iskolákba, óvodákba, egyéb oktatási intézményekbe, hogy igét hirdessünk a felelős állattartás témakörében. Beharangoztam, hogy ma a Szántó utcai óvodába megyünk, ami azért érdemelt külön említést, mert ebbe az oviba jártam. Szóval ahol oviskorom meghatározó impulzusai értek, oda tértem vissza, hogy (reményeim szerint) meghatározó impulzusokat közvetítsünk a gyerekeknek saját házunk tájáról. Negyedszerre hívtak meg bennünket, és mi negyedszerre mentünk. Nagyjából összeállt a négylábú stáb is (bocs, Cseles!), akik demonstrációs eszközként segítik az ügy népszerűsítését. Mostanra az állandó fellépők: Pöce, Cseles (az egyedüli háromlábú a csapatban) és Cili (aki viszont megtanult integetni a gyerekeknek). Időnként magammal viszek egy-egy ideiglenesen nálam állomásozó mentettet, aki szintén sokat tudna mesélni a kóbor kutyák helyzetéről, de ezt megteszem én helyettük. Érkezésünket a pedagógusok előkészítő munkája alapozza meg. Beszélnek rólunk, és motiválják a gyerekeket, akik nem üres kézzel várnak bennünket, hiszen táppal, konzervvel, takaróval, etetőtállal, játékkal, pórázzal, nyakörvvel kedveskednek a teleplakóknak. Tegnap saját recept alapján csont alakú kutyakekszet sütöttek együtt, amit a fellépő falka előkóstolt. Hiszek ezekben a látogatásokban, hiszem, hogy olyan inger éri a gyerekeket, ami be tud épülni fogékony értelmükbe, és a még megérinthető lelkükbe, és van arra esély, hogy felnőtt korukra ne legyenek érzéketlenek az állatok iránt, hogy kellő ismerettel képesek legyenek felelősen gondoskodni és gondolkodni róluk. 
Köszönjük a pedagógusok támogatását, fontos szerepük van abban, hogy a jövő generációi milyen útravalóval indulnak felnőtt életükbe. A Szántó utcai ovinak nem kell szégyenkeznie.

 

(Forrás: https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fkutyatar%2Fposts%2F1084044018388733)

15419618_1084041805055621_8900...
15419618_1084041805055621_8900795351555220384_o 15419618_1084041805055621_8900795351555220384_o
15419691_1084039491722519_7813...
15419691_1084039491722519_7813531711465987201_o 15419691_1084039491722519_7813531711465987201_o
15419710_1084043848388750_5544...
15419710_1084043848388750_554484794750522232_o 15419710_1084043848388750_554484794750522232_o
15440435_1084043855055416_5526...
15440435_1084043855055416_5526091332959934755_o 15440435_1084043855055416_5526091332959934755_o
15443064_1084039218389213_6320...
15443064_1084039218389213_6320927715230404501_o 15443064_1084039218389213_6320927715230404501_o
15443209_1084040121722456_5152...
15443209_1084040121722456_5152377861667534646_o 15443209_1084040121722456_5152377861667534646_o
15443254_1084039778389157_3890...
15443254_1084039778389157_3890443173013321619_o 15443254_1084039778389157_3890443173013321619_o
15493260_1084043371722131_4512...
15493260_1084043371722131_4512559472188487223_o 15493260_1084043371722131_4512559472188487223_o
15493717_1084043958388739_7307...
15493717_1084043958388739_7307111505625185214_o 15493717_1084043958388739_7307111505625185214_o
15493795_1084041158389019_6777...
15493795_1084041158389019_6777785618283452454_o 15493795_1084041158389019_6777785618283452454_o
15540710_1084043128388822_4653...
15540710_1084043128388822_4653477698860186759_o 15540710_1084043128388822_4653477698860186759_o
15540748_1084042301722238_4361...
15540748_1084042301722238_4361882653957726286_o 15540748_1084042301722238_4361882653957726286_o
15540967_1084043668388768_8424...
15540967_1084043668388768_8424372358183521748_o 15540967_1084043668388768_8424372358183521748_o
15578278_1084039335055868_7700...
15578278_1084039335055868_7700025590686907644_o 15578278_1084039335055868_7700025590686907644_o
15578325_1084040231722445_3251...
15578325_1084040231722445_3251163695749375902_o 15578325_1084040231722445_3251163695749375902_o
15585177_1084039638389171_5452...
15585177_1084039638389171_5452799423294504732_o 15585177_1084039638389171_5452799423294504732_o
15585314_1084042441722224_9115...
15585314_1084042441722224_9115703055622771357_o 15585314_1084042441722224_9115703055622771357_o
15585451_1084042091722259_9058...
15585451_1084042091722259_9058888293930032955_o 15585451_1084042091722259_9058888293930032955_o
15590713_1084042941722174_3902...
15590713_1084042941722174_3902075264231501482_o 15590713_1084042941722174_3902075264231501482_o
15590716_1084040591722409_1054...
15590716_1084040591722409_1054806437493964167_o 15590716_1084040591722409_1054806437493964167_o
15590725_1084039875055814_1323...
15590725_1084039875055814_1323735422158106915_o 15590725_1084039875055814_1323735422158106915_o
15590739_1084039388389196_7217...
15590739_1084039388389196_7217808830895065411_o 15590739_1084039388389196_7217808830895065411_o
15590773_1084042761722192_3990...
15590773_1084042761722192_3990275719442473381_o 15590773_1084042761722192_3990275719442473381_o
15590839_1084041671722301_1253...
15590839_1084041671722301_1253048337270411622_o 15590839_1084041671722301_1253048337270411622_o
15590971_1084042835055518_4952...
15590971_1084042835055518_4952202977135125236_o 15590971_1084042835055518_4952202977135125236_o
15591194_1084043491722119_2563...
15591194_1084043491722119_2563839296858089058_o 15591194_1084043491722119_2563839296858089058_o
15591259_1084041798388955_7433...
15591259_1084041798388955_7433473730976456490_o 15591259_1084041798388955_7433473730976456490_o
15591567_1084043108388824_1006...
15591567_1084043108388824_1006060213301931055_o 15591567_1084043108388824_1006060213301931055_o
15625808_1084042791722189_1498...
15625808_1084042791722189_1498404622070071554_o 15625808_1084042791722189_1498404622070071554_o
15625953_1084040398389095_7624...
15625953_1084040398389095_762441837969242767_o 15625953_1084040398389095_762441837969242767_o
15625966_1084040818389053_6836...
15625966_1084040818389053_6836255445035748824_o 15625966_1084040818389053_6836255445035748824_o