Aki követi a tevékenységünket, az tudja, hogy kitartóan és következetesen fogadunk el meghívásokat iskolákba, óvodákba, egyéb oktatási intézményekbe, hogy igét hirdessünk a felelős állattartás témakörében. Beharangoztam, hogy ma a Szántó utcai óvodába megyünk, ami azért érdemelt külön említést, mert ebbe az oviba jártam. Szóval ahol oviskorom meghatározó impulzusai értek, oda tértem vissza, hogy (reményeim szerint) meghatározó impulzusokat közvetítsünk a gyerekeknek saját házunk tájáról. Negyedszerre hívtak meg bennünket, és mi negyedszerre mentünk. Nagyjából összeállt a négylábú stáb is (bocs, Cseles!), akik demonstrációs eszközként segítik az ügy népszerűsítését. Mostanra az állandó fellépők: Pöce, Cseles (az egyedüli háromlábú a csapatban) és Cili (aki viszont megtanult integetni a gyerekeknek). Időnként magammal viszek egy-egy ideiglenesen nálam állomásozó mentettet, aki szintén sokat tudna mesélni a kóbor kutyák helyzetéről, de ezt megteszem én helyettük. Érkezésünket a pedagógusok előkészítő munkája alapozza meg. Beszélnek rólunk, és motiválják a gyerekeket, akik nem üres kézzel várnak bennünket, hiszen táppal, konzervvel, takaróval, etetőtállal, játékkal, pórázzal, nyakörvvel kedveskednek a teleplakóknak. Tegnap saját recept alapján csont alakú kutyakekszet sütöttek együtt, amit a fellépő falka előkóstolt. Hiszek ezekben a látogatásokban, hiszem, hogy olyan inger éri a gyerekeket, ami be tud épülni fogékony értelmükbe, és a még megérinthető lelkükbe, és van arra esély, hogy felnőtt korukra ne legyenek érzéketlenek az állatok iránt, hogy kellő ismerettel képesek legyenek felelősen gondoskodni és gondolkodni róluk.
Köszönjük a pedagógusok támogatását, fontos szerepük van abban, hogy a jövő generációi milyen útravalóval indulnak felnőtt életükbe. A Szántó utcai ovinak nem kell szégyenkeznie.
